Mit is hagyhatnánk az év utolsó napjára, mint a taksonyi Adventi Vásárról készített beszámolónkat! 

Taksony Fő terén rendezték idén is az Adventi Vásárt, december 15-17 között, Advent utolsó előtti vasárnapján. 

 

A Karácsonyi fényárban úszó sétáló utcából lekerített kis téren, meglepetésünkre nagyon sokan voltak. 

A vásári forgatagban leginkább az étel - ital dominált, és még egy Forralt Bor Udvart is csináltak a rendezők, ahol jegyért cserébe lehet inni a forralt bort, és meleg teát.

A tea jegy 500 Ft, még a forralt bor jegy 800 Ft-ba került. Ám ennyiből nem úszta meg aki szomjazott valamelyikre, hiszen mindehhez meg kellett vásárolni 1000Ft-ért egy Taksony címeres korsót is! Persze ezeket vissza lehetett váltani az italozás után.

Természetesen a vásáron megtalálhatóak voltak a helyi közösségeket, intézmények, kézműves remekei is. 

A gyerekeket különböző programok, mese színház, játékok várták, kipróbálhatták a karácsonyi vonatot is.

A színpadon minden korosztály találhatott magának való szórakozást, mi pont a Szandi koncerten voltunk. 

Szóval nem tudom hányadik ilyen ez Taksony Fő terén, de szemmel láthatóan nagyon jól összerakott kis rendezvény! 

Ja, és a belépés ingynes! 

Boldog Új Évet Kívánunk Minden Kedves Olvasónak!